Csapatban erősebb minden lépés – Interjú Dr. Holupcsik Anikóval, az UltraBalaton csapatkapitányával

Az idei UltraBalaton futóversenyen az ENELIS Zrt.-t egy lelkes és elszánt csapat képviselte, amelynek élén Dr. Holupcsik Anikó csapatkapitányként koordinálta a felkészülést és a verseny napját. Vele beszélgettünk a közös futás élményéről, a kihívásokról, a csapatdinamikáról, valamint arról, mit adott számára – emberileg és szakmailag – ez a különleges megmérettetés. 

Hogyan jött az ötlet, hogy csapatként elindultok az NN UltraBalatonon, és hogyan állt össze a 13 fős csapat? 

Az ötlet a gazdasági igazgatónktól, Mikó Endrétől jött, aki korábban már szervezett maratonváltókat, és úgy gondolta, most is jó lenne egy hasonló közös élmény.  

A részvétel alapvetően önkéntes volt, bár előfordult, hogy néhány kollégát kis biztatással sikerült bevonni a 13 fős csapatba. Volt néhány tartalék versenyző is, azonban a csapat összetétele igazából folyamatosan változott, a végleges formáját tulajdonképpen a verseny napján kapta meg. Végül 12 fővel teljesítettük a 209 km-es távot. 

Hogyan lettél Te a csapatkapitány? 

Miután összeállt a csapat, felmerült, hogy ki szeretne lenni a csapatkapitány. Mivel nekem szívügyem a sport, heti 4-5x sportolok, ezért örömmel vállaltam ezt a feladatot.  

Csapatkapitányként hogyan élted meg a felkészülést és magát a versenyt – miben volt más a szereped, mint a többi csapattagnak? 

Nemcsak a futásomra készültem, hanem a versenyt megelőzően adminisztratív és szervezési feladataim voltak, mint például a staféta app kezelése vagy az információk továbbítása a kollégáknak. Miután meglett a rajtidőpont, a szakaszokat is én osztottam be, valamint a logisztikát is én szerveztem.  

Ez a szervezői felelősség a verseny alatt is megvolt, így együttesen volt jelen a futói és a kapitányi szerepem. Ez egy különleges egyensúlyi állapot: figyelni a csapat működését, közben a saját szakaszaimon a saját futásomra koncentráltam. 

Nagyon élveztem, hogy együtt volt jelen a szervezés, a felelősség és a sport iránti szeretetem. Különösen motiváló volt látni az épülő csapatot és azt, ahogy a végén egy valódi egységgé formálódtunk. 

Milyen volt a felkészülés: inkább mindenki egyénileg edzett vagy voltak közös futások, csapatprogramok is? 

Leginkább mindenki egyénileg, a saját céljának és felkészültségi állapotának megfelelően edzett. Arra azonban törekedtünk, hogy a kapcsolatot folyamatosan tartsuk. Volt egy aktív chatcsoport, amiben információkat osztottunk meg egymással. Tartottunk megbeszéléseket, ahogy közeledett az esemény, egyre gyakrabban. Ez a szoros kapcsolattartás végül jó alapot adott a csapategységhez.  

Hogyan döntöttétek el, ki melyik szakaszt futja, és ki mennyit vállal a több mint 200 kilométerből? 

Mindenki megadta, hogy mekkora távot vállal és milyen tempóval. Ezenkívül volt lehetőség egyéni preferenciák, mint napszak vagy partszakasz megadására is. Miután megkaptuk a rajtidőpontot, már látszódott, hogy melyik szakasz milyen napszakra esik és hol vannak a váltópontok, így utána én osztottam be a preferenciákat figyelembevéve a csapattagokat. Bevallom, izgultam, hogy mit fognak szólni, de miután mindenkivel külön átbeszéltem, kiderült, hogy minden csapattagnak megfelel a számára kijelölt szakasz. 

Volt olyan kollégánk, aki kicsit tartott a szintemelkedő miatt, ezért próbáltuk biztatni, hogy milyen szép lesz cserébe a panoráma, de rájöttünk, hogy pont sötétben ér majd az adott helyszínre. Végül úgy alakult, hogy 1,5 órával gyorsabbak voltunk, így még élvezhette a naplementét.  

Mi volt számodra a legnehezebb pillanat a verseny alatt, és mi segített abban, hogy ezen túllendülj? 

Futóként a második szakaszom volt a nehezebb. Ott már délután volt, meleg volt, hajnal óta talpon voltam, az kicsit nehezebb volt. Fejben nagyon ott kellett lenni. Azt a taktikát követtem, hogy szakaszokra bontottam. Tudtam hány váltópontom van, azok milyen messze vannak és pipálgattam gondolatban. A verseny során a váltópontok között az autóban volt néhány mikroalvásom, ezek nagyon sokat segítettek a regenerációban mind mentálisan, mind fizikálisan.  

Van olyan emlékezetes pillanat vagy történet, amit sosem fogsz elfelejteni? 

A nap folyamán az egyik csapattagunk váratlanul kiesett, és nagyon jó volt megélni azt, hogy csapatként nem szétestünk, hanem azonnal megoldásokat kezdtünk keresni, így egy órán belül már több alternatíva is körvonalazódott. Talán itt mutatkozott meg legjobban, hogy egy egység vagyunk.  

Futóként két szakaszom is igazi élményfutás volt, az emberek – idegenek és kollégák egyaránt - hajráztak. Ráadásul én voltam a befutó, így az utolsó futás valóban doppingolt. Külön élmény volt az éjszaka közepén az üres Tagore sétányon végigfutni Balatonfüreden. 

Szerinted miben hasonlít egy ilyen váltófutás ahhoz, ahogyan a mindennapokban együtt dolgozunk csapatként? 

Jelen van mindkettőben a közös cél, mindkét esetben kell egy jó terv, szervezés, feladatkörök. Szükség van a rugalmasságra és az együttműködésre.  

Mit tanultatok ebből a kihívásból, amit a munkában vagy akár a magánéletben is tudtok hasznosítani? 

Az UltraBalaton egyik útravalója, hogy a nagyobb célokat kisebb lépésekre bontva, együtt, közösen meg tudjuk ugrani.  

Ha jövőre újra részt vennétek a versenyen, változtatnál-e a felkészülésen vagy a taktikában valamin? 

Mindenki nagyon lelkes volt, hogy jövőre induljunk, akár két csapattal is. Azt gondolom, egységként stabilan működtünk, ezt a teljesítmény is mutatja. A kalkulált köridő egyre javult, végül 1,5 órával korábban beértünk. A csapat hangulatának szempontjából élménynövelőbb lenne közösen haladni a váltópontok között, pl. egy kisbusszal. Amikor egy-egy ponton többen összegyűltünk, az nagyon motiváló volt. 

Szervezési szempontból pedig tapasztalat, hogy célravezetőbb volt az, amikor direktben kerestem meg az egyes szereplőket, mint egy-egy körüzenet. 

Mit üzennél azoknak, akik még csak gondolkodnak azon, hogy elinduljanak egy hasonló kihíváson? 

Ne gondolkodjanak, vágjanak bele! Ez nem csak egy kihívás, hanem egy közös élmény. Nem az számít, hogy valaki mekkora távot tesz meg, vagy, hogy milyen tempóval, hanem az, hogy mindenki részese a versenynek és mindenkire szükség van. Már egy 5 km-es szakaszt is el lehet vállalni. A következő UltraBalatonig még van egy év, addig kényelmesen fel lehet készülni.